Ukrainian  Magyar  English  German  Czech  Russian 
 
Interaktív térkép
 
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    

 
 
 
További események

Hírlevél felíratkozás

 
Hírlevél nyelve: Kötelező
 
 

Ünnepélyes zászlóbontás


 

A program, rendezvény rövid leírása, ismertetése:
Tarpa községben indul a program, rövid köszöntő és 2 előadás meghallgatása után ünnepélyes zászlóbontás következik a Tarpa Fő téren, ahol korhű ruhába öltözött lovasok várják a közönséget, a zászlóbontás után a lovasok és 6 szekér elindul Mezőváriba, ahol szintén koszorúzás és ünnepélyes zászlóbontás lesz. Itt a kuruc lovasokhoz csatlakozik az Élő Tiszáért program „Nagykövete“ Hídvégi Üstös Pál, aki a Tiszai futás keretében aznapra érkezik Mezőváriba. Majd másnap folytatódik a program a résztvevők lóháton, szekéren, futva, biciklivel (ki hogy szeretné és bírja) bemennek Beregszászra, ahol Rákóczi Ferenc szobránál újra kibontják a zászlót, mely egyben egy szimbólum. A zászló bontása a rendezvény indítását és majd a zászló bevonása a rendezvény zárását jelenti. A felvonulást tárogatózene, harsonaszó és fuvós zenekar kiséri, a régi tornyokból pedig őrök figyelik a lovasok vonulását. Így a nyitórendezvény egy látványos történelmi múltra, sportolásra, természetvédelemre és fenntartható életmódra valamint az összetartozásra felhívó esemény lesz, melyet biztos hogy széleskörű érdeklődés fog kísérni mind a lakosok, mind a média részéről.

<< További galériák
 
 
Webbolt

Valutaváltó

Ezt váltanám:
 

Pénznemek cseréje Pénznemek cseréje Pénznemek cseréje
(Utolsó frissítés dátuma: 2015.04.06.)

Erre váltanám:
 

Ügyfélszolgálat

Nyitva tartás: H-Sz: 07.00 - 16.00

Beregszászi Tourinfo Iroda

e-mail: tourinfo.beregszasz@gmail.com

Ungvári Tourinfo Iroda

+380 (0312) 61-31-93

+380-50-62-223-71

Címkefelhő

szálloda     hotel     szanatórium     szállás     szálláshely     bicikli     kerékpár     vár     ungvár     munkács     vörösbor     Liszkovec vendégház     Helikon hotel     helikon